Március 18-án az Izraeli Védelmi Erők (IDF) újra Gáza bombázásába kezdtek. Halál és pusztítás törte meg a tűzszünet „csendjét”. Többen, mint 400-an meghaltak, és többen, mint 600-an sebesültek meg a támadásokban, így ez volt a népírtás legtöbb áldozatot követelő napja 2023 vége óta.
[Ez a cikk egy fordítás. Az eredetit James Kilby írta az In Defence of Marxism (marxist.com) weboldalra, publikálva 2025 március 20-án.]
Izrael casus bellije, mint mindig, a Hamász akkuzálása volt, ezúttal a tűzszüneti megállapodás megszegéséért. A tények mást mutatnak.
A januárban elfogadott tűzszünet három szakaszt irányzott elő. Az első, februárban befejeződött szakaszban a Hamász 33 túszt adott vissza, cserébe az izraeli börtönökben tartott mintegy 1900 palesztin „fogolyért” – valójában túszokért -. A második szakasz a Gázai övezetből való teljes izraeli kivonulást irányozta elő, cserébe a fennmaradó túszok szabadon bocsátásáért és az ellenségeskedések végleges befejezéséért. A harmadik fázis a holttestek hazahozatalával és Gáza újjáépítésével foglalkozna.
Amióta az első szakasz március 1-jén véget ért, Izrael nem volt hajlandó a második szakaszba kezdeni, ami az IDF csapatok ígért kivonását jelentette volna a Gázai övezetből, különösen az Egyiptommal közös határ mentén húzódó Philadelphi folyosóról. Nem csak ez: Netanjahu ezután elmozdította a megállapodás céltábláját, követelve, hogy a Hamász azonnal adja vissza az összes megmaradt túszt, cserébe nem a háború befejezéséért, hanem csupán egy 30-60 napos tűzszünetért. Más szóval, olyan ajánlatot tett nekik, amelyet csak visszautasíthattak.
Március elején Netanjahu elrendelte a segélyszállítmányok blokádját, és az energiaellátás megszüntetését. Az izraeli hivatalnokok most azzal fenyegetőznek, hogy megvonják Gáza vízellátását, vagy inkább azt, ami maradt belőle. Azzal, hogy megpróbálták a palesztinokat engedelmességbe éheztetni, viccet csináltak a tűzszüneti megállapodásból.
A liberális establishment némasága a népirtáshoz való visszatérésről többet mond, mint bármely szó. Hol vannak a csúcstalálkozók válaszként a háborús bűncselekményekre? Hol vannak a „békefenntartó erők”, amiket Palesztina népének védelmére kellene küldeni? Annak ellenére, hogy Ukrajnába a „nemzeti szuverenitás megvédésének” nevében több száz milliárd dollárt küldenek, Palesztina a legkevésbé sem érdekli őket. Ez azért van, mert Izrael a szövetségesük, és ezért bármit megtehet, amit csak akar.
Netanjahu terve a fennmaradásra
Hiába, hogy a 17 hónapos konfliktus vége egyre közelebb kerül, és már lassan karnyújtásnyira látszik, Netanjahu mégis cafatokra tépte a megállapodást. Miért?
Észben kell tartanunk, hogy Netanjahu eddig a konfliktus minden szakaszában ellene volt egy esetleges tűzszüneti megállapodásnak, mindig valami ürügyet találva rá. Csak Trump közbelépése miatt történt, hogy január elején Netanjahu kénytelen volt aláírni egy tűzszünetet.
Viszont Netanjahu már a tűzszünet első napjától tisztán hangoztatta, hogy nem támogatja a tűzszünet „második szakaszát”. Habár képes volt elfogadni a fogolycserét, a háborúnak nem akart véget vetni. Ez abból adódik, hogy a politikai karrierje függ a konfliktustól. Amir Tibon a Haaretz-ben már kifejtette, hogy „ugyanaz a Netanjahu, aki végül aláírta a megállapodást, régóta azt bizonygatja a politikai szövetségeseinek, hogy nincs semmi szándéka tiszteletben tartani és megvalósítani azt.”
„Netanjahunak személyes érdeke, hogy a háború folytatódjon” – fejti ki Itamar Yaar, az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács egykori helyettes vezetője – „Nem érzi sürgősnek a háború befejezését”
Még október 7. előtt is sok válsággal nézett szembe Netanjahu. A miniszterelnöki pozíciója volt az egyetlen, ami megvédte attól, hogy több korrupciós váddal kelljen megbírkóznia. A népszerűségének csökkenése miatt egyre jobban szüksége volt szélsőjobboldali cionista fanatikusok támogatására a koalíciós kormányának fenntartásában. A próbálkozásai a hatalom konszolidálására törvényhozói reformon keresztül egy hatalmas tüntetéses mozgalmat eredményeztek, ami komoly fenyegetést jelentett a rezsimre 2023 tavaszán.
De amíg Izrael háborúban állt – eleinte a Hamásszal és Gáza népével, aztán később a Hezbollával is Libanonban – Netanjahunak volt lehetősége a belföldi problémákról elterelni a figyelmet, és maga mögé terelni az izraeli tömegeket.
A tűzszünet aláírása óriási problémát okozott Netanjahunak, mivel korábbi nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben-Gvir és az ultranacionalista pártja, az Otzma Yehudit tiltakozásul elhagyták a koalíciót. Pénzügyminiszter Bezalel Smotrich azzal fenyegetőzött, hogy ő is így fog tenni, ha a háború nem folytatódik a tűzszünet „első szakaszának” vége után.
Ezek a fanatikusok nem akarnak semmivel kevesebbet a cionista projekt megvalósításánál. Ez a palesztin népesség etnikai tisztogatását jelentené, és izraeli telepesek érkezését Gázába és Ciszjordániába. A háború az ő szemükben tökéletes eszköz erre a célra.
Netanjahunak nem fér bele Ben-Gvir és Smotrich ignorálása, a rezsimje napjai meg vannak számlálva. Ha Netanjahu nem fogadna el egy megkésett költségvetést 2025-re március 31-ig, a kormánya automatikusan feloszlana, és olyan választások kerülnének megtartásra, amiket nagy eséllyel elvesztene.
A tűzszünet megszegése lehetőséget adott Netanjahunak a koalíció megerősítésére ezen választásra való felkészülésében. Amint Netanjahu elrendelte Gáza bombázásának folytatását, Ben-Gvir bejelentette, hogy visszatér a kormányba. Ez rövidtávon segíthet Netanjahu koalíciójának megerősítésében, de a háború meghosszabítása hosszútávon csak rosszabbá teszi problémáit.
Trump korlátai
A konfliktus visszatérése megmutatta Trump diplomáciájának korlátait. Januárban Trump büszke volt arra, hogy az ügynökén, Steve Witkoffon keresztül Netanjahura kényszerítette a tűzszünet aláírását, amire Biden előzőleg nem volt képes.
Amikor februárban kezdett széthullani a tűzszünet – Izrael terve miatt a második szakasz feltételeinek megtoldására – Trump közbelépett, és megnövelte a Hamászra helyezett nyomást. Még a tárgyalásokon is átvette Izrael helyét, kispadra küldve Netanjahuékat. Trump nagyon jól tudja, hogy elég pofázással és zaklatással könnyen rá tudja kényszeríteni a Hamászra az Izrael feltételein való kapitulációt, és akkor minden visszatér majd a régi kerékvágásba.
Március 5-én Trump azzal fenyegetőzött egy Truth Social posztban, hogy Gáza népére csak a pusztulás vár, ha a Hamász nem engedi szabadon az összes túszt: „Elküldök Izraelnek mindent, ami kell, hogy végére járjanak a dolgoknak. Egy Hamász tag sem fog menekülni, ha nem tesztek úgy, ahogy mondom.” „ENGEDJÉTEK EL A TÚSZOKAT, KÜLÖNBEN A POKOLBAN FOGTOK MEGFIZETNI!”
A Hamász szemszögéből nézve, ha minden túszt azonnal elengednének – csupán egy rövid tűzszünetért cserébe –, nem lenne semmi, ami megakadályozná, hogy Izrael (mégjobban) elszabadítsa a poklot Gázában. Ez egy olyan ajánlat, amit a Hamász nem tud elfogadni.
Trump úgy viselkedik, mint egy milliárdos manhattani ingatlan nagyúr, de egy olyan, akinek rendelkezésére áll a világ legerősebb hadserege. Úgy gondolja, hogy elég nyomással és sóderral bármilyen ellenfelet sarokba tud szorítani. Ennek a stratégiának pofára esését élő közvetítésben láthatjuk, amint megtudja, hogy léteznek olyan társadalmi erők, amik kívül esnek még az ő hatáskörén is.
Trump – az ő ideális világában – el akarja távolítani a Hamászt Gázából, ahogy ezt már sokszor letisztázta. A The Times of Israel még januárban megírta: „az USA megválasztott elnöke, Donald Trump jelöltje nemzetbiztonsági tanácsadónak, Mike Waltz szerint a Hamászt el kell pusztítani, és egyáltalán nem kell szerepet osztani neki a poszt-háborús Gázában.” Trump véget akar vetni a konfliktusnak, hogy átirányíthassa az amerikai imperializmus forrásait a „közel-külföldre”, miközben szembeszáll a fő riválisával, Kínával. De nem úgy van az, mint az orosz-ukrán háborúval, ahol miután „elhagyta a tetthelyet” átveszi majd az USA helyét az EU. Izraelt tekintve nincs a világon erő, ami be tudná tölteni Amerika szerepét.
Tehát a legtöbb, amit Trump megtehetett, az az IDF-el való fenyegetőzés volt. Ez megújíthatja a gázai ellenségeskedéseket, ami már az így is robbanékony közel-keleti helyzeti csak tovább fogja eszkalálni. Trump „béke-puskája” – melynek szerepe pont a Közel-Kelet stabilizálása lett volna – visszafele sült el.
Magas tétek
Mindeközben Netanjahu keményített a palesztinok elnyomásán Ciszjordániában, zöldutat adva a fanatikus telepeseknek a pogromokra az IDF támogatásával. A Jordán nyugati partján több ezer palesztin került áthelyezésre, több száz életét vesztette. Ez Ciszjordániát továbbá destabilizálta, hozzájárulva a környező arab országok ellenszenvéhez.
Netanjahu már az utóbbi egy évben teljesen destabilizálta a területet. A háború Libanonra való kiterjesztésével 2024-ben, mellyel a Hezbollah-t a hazai frontra való koncentrálásra kényszerítette, segített előkészíteni Assad bukását Szíriában. A pogromok, amelyek a Hay-at Tahrir al-Sham rezsim hatalomra jutása óta történtek, egy olyan láncreakciót indítottak, ami újra Szíria polgárháborúba való süllyedését fogja okozni.
Trump, számítva Gáza bombázására, és az Egyesült Királyság szemet hunyásával, egy hatalmas támadást indított a jemeni hútik ellen szombaton. Trump tudta, hogy a tűzszünet megtörése arra bíztatná a hútikat, hogy újraindítsák az Amerika felé tartó szállítmányok támadását a Vörös-tengerben, szolidaritást vállalva a Palesztinokkal.
Trump, gondolván, hogy lebilincselheti a hútikat fenyegetőzésével, emelte a téteket, és megfenyegette Iránt is „súlyos következmények” fejében, feltéve, hogy a hútik erőszakkal válaszolnak. Ennek az volt az egyetlen okozata, hogy Irán és az USA között nőtt a feszültség, és hogy a hútik már válaszoltak is azzal, hogy rakétát lőttek Izraelre.
Netanjahu mindvégig azt akarta, hogy magával vonszolhassa Amerikát egy Irán elleni háborúba. Trump tisztázta, hogy ő az ellenkező irányba fújja a követ, hogy visszanyerhesse a stabilitás valamilyen látszatát. De amit akar, és amit kapott nagyon különböznek egymástól. A hútik megtámadása és Irán fenyegetése azt a célt szolgálta, hogy a tárgyalásokat valamilyen irányba mozdítsa, de annyit ért el, hogy az egész szituációt destabilizálta.
Izrael belügyi válsága
Netanjahu közzétette, hogy Gáza bombázása kedden „csak a kezdet volt”. Valóban, másnap az IDF Gáza szárazföldi megszállásába kezdett, azokat a területeket visszafoglalva, amelyeket a tűzszüneti megállapodás értelmében Izrael átengedett.
„A légi támadás a Hamász-terroristák ellen csak az első lépés volt”, mondta Izrael honvédelmi minisztere, Israel Katz. Azzal fenyegette Gázát, hogy „teljes pusztulással kell majd szembenézniük, ha nem engedik el az összes izraeli túszt, és ha a Hamászt nem semlegesítik.” „Izrael soha nem látott erővel fog támadni”, mondta egy tájékoztatóban.
De a Hamász felszámolása nem könnyű dolog. Izrael a múlt 17 hónapban pontosan ezt akarta tenni. Ezért legalább 48.000 embert öltek meg, a Gázai otthonok 90%-át megsemmisítették, és a teljes infrastruktúrát a földdel tették egyenlővé. A Hamász felfoghatatlanul szívosnak bizonyult, és új jelentkezők áramoltak be a szervezetbe, valamint a támogatottsága is megnőtt. A Reuters szerint a Hamász 10-15.000 új taggal bővült október 7. óta.
Izrael népirtási politikája egy olyan demográfia egészét bőszítette fel, aminek nincs veszíteni valója. A Hamász egy új csoport fiatal harcost szervezett be, ami bármit megtenne Izrael bűneinek megbosszúlására. Ez a konfliktuson is meglátszott: bárhol, ahol az IDF katonák elhagyták Gázát, a Hamász egyből visszavonult a területre. A Hamászt nem lehet puszta erővel „elpusztítani”, mert szoros kapcsolatban áll a Gázai népesség ellenállásával és megélhetésével.
A konfliktus meghosszabbítása csak súlyosbítani fogja az izraeli rezsim válságát. Az IDF új vezérkari főnöke, Eval Zamir jelezte, hogy az új szárazföldi offenzíva több IDF osztagot igényelne. Ez a tartalékosok nagyléptékű behívását jelentené.
Yaakov Amidror, Netanjahu egykori nemzetbiztonsági tanácsadója betekintést adott arra, hogy mit követelne egy ilyen offenzíva az IDF-től:
„Korábban nem volt elég katonánk arra, hogy átvegyük a [gázai] területek felett az irányítást és megtisztítsuk azokat. Megöltük, aki ott volt, de aztán visszavonultunk. Most egy olyan hadműveletre kell mennünk, ami megköveteli, hogy hosszabb ideig ott is maradjunk.”
De Izrael népességének és az IDF-nek a hozzáállása egyre ellenszenvesebb a háború meghosszabbítását illetően.
Új közvélemény-kutatások felfedték, hogy milyen népszerűtlenné vált az izraeli lakosság körében a háború, és azzal együtt Netanjahu. Egy a liberális Haaretzben megjelent cikk így összegezte a helyzetet: „[Az izraelieknek] közel fele nem hiszi, hogy Izrael el tudná érni háborús céljait, 60%-a szeretné, hogy Netanjahu lemondjon, és 73%-a a Gázából való teljes visszavonulást és a háború végét preferálja. Van egyáltalán motiváció a harcra?”
A Haaretz kiemelte, hogy az IDF tartalékos-behívásaira már 2024 közepén is egyre kevesebben jelentek meg. Ez a helyzet a januári tűzszünetre csak rosszabbodott, és márciuson keresztül is fennmaradt. Ekkora „sok hadseregi egységnél a tartalékosoknak kb. csak a fele jelentkezett”.
Ez a hangulat csak fog romlani fog, ha további izraeli túszok halnak meg, ha egyre több katona tér haza sérülten vagy egyáltalán nem.
Valóban, az izraeli túszok hazatérése az egyik kulcspont volt Izrael belügyében a konfliktus során. Ahogy a háborúnak folytatódik, és ahogy egyre több túsz hal meg, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy Netanjahu jobban érdekelt a háború meghosszabításában a saját érdekeiért, mint a túszok életének megmentésében.
Például, a Túszok és Eltűnt Családok Fóruma kijelentést tett a keddi támadások után, hogy „megrázott, dühös, és ilyedt” a tűzszünet megtörése láttán. Netanjahu kormányát okolta a „szeretteink hazatérésének folyamatának szándékos megszakításáért”, ami veszélybe sodorhatja az életüket.
Így nyílvánult meg Yair Golan, az Izraeli Munkáspárt vezetője az X-en: „A katonák a frontvonalon és a túszok Gázában [Netanjahu számára] mind csak gyalogok a túlélésért folytatott játszmában”.
Eközben Netanjahut hatalmas visszacsapás éri a terve miatt, miszerint elbocsátotta volna Ronan Bar-t a Shin Bet belbiztonsági hivataltól Izrael főügyészével, Gali Baharav-Miara-val együtt, aki egy nagy kritikusa.
Netanjahu három tanácsadója éppen kivizsgálás alatt volt a Shin Bet által, aminek alapja Katarból érkező támogatások fogadása volt. A három tanácsadóból kettőt még azon a héten letartóztatta a rendőrség. Ronan Bar már alapból Netanjahu célkeresztjében volt, mivel a Shin Bet kritikát fogalmazott meg Netanjahuval szemben. Ezek akkor merültek fel, mikor az október 7-hez vezető belbiztonsági kudarcokat vizsgálták ki.
Bar elbocsátását sokan úgy látják, mint egy újjabb próbálkozását a Netanjahu-rezsimnek a belső ellenfelek kisöprésére. Néhányan Gáza legutóbbi bombázását is egy gumicsontnak tekintik. Ez új életet adott Izrael alkotmányos válságának. Csütörtök este több mint 40 ezren mentek tüntetni a legutóbbi söprögetés ellen Tel Aviv-ban és más városokban. A tüntetők szidták Netanjahut a „hataloméhsége” és a háború visszatérte miatt is.
Nincs megoldás a kapitalizmus alatt
Januárban mintha lett volna fény az alagút végén, hogy a pokoli körülmények, amiket Gáza népének nap mint nap át kell élnie, legalább enyhülni fognak. A tűzszünet megszegésével bebizonyosodott, hogy nem az alagút végét láttuk, hanem egy újabb vonat fényszóróit, ami épp felénk tart.
Netanjahunak, mert hatalmon akar maradni, érdekében van a háború. Így tűzzel játszik, egy olyannal, ami könnyen belepheti az egész régiót, és kinőheti magát Netanjahu irányítása alól.
Bár Izraelben még mindig erősen támogatják a cionizmust, Netanjahu és a szélsőjobboldali szövetségesei tettekkel mutatják meg, hogy nem létezik igazi „biztonság” a zsidó népnek, amíg a palesztin nép elnyomás alatt van. A háború eszkalációja nem fogja a Hamászt megsemmisíteni, és a túszok sem fognak szabadságot nyerni. Ami fog történni, az az Izraeli belügyi válságok mélyülése a gazdasági, szociális, és hadügyi fronton egyaránt.
Ahogy egyre többen halnak meg Izrael Gáza ellen folytatott bombázásaiban és támadásaiban, úgy nő az arab tömegek dühe a környező egyiptomi és jordániai rezsim csöndje miatt. Nem elképzelhetetlen, hogy egy ponton elszakad a húr, és arab forradalmak új hulláma tör ki.
Nyugaton millió számra jönnek rá az emberek, hogy az imperialistáknak nincs megoldása erre a válságra. Trump, Starmer, Macron, és az ő szövetségeseik cinkossága a népírtásban csak undort és ellenszenvet fog kiváltani a munkások és fiatalok körében. A burzsoá demokrácia mosolygó álarcáról kiderült, mi valójában: egy látszat, ami a világ munkásainak és szegényeinek egy csoport milliárdos általi kihasználását fedi.
A palesztinoknak joguk van a hazához, de senki nem tesz semmit ennek eléréséért. Európa és Észak-Amerika imperialistái csak a hátukat tartották Netanjahu nepírtó háborújának. A helyi arab rezsimek, így vagy úgy, közvetlen együttműködtek Izraellel, vagy csak üres szavakat öklendeztek egy palesztin állam létrehozásáról. Ők semmiféleképpen nem a palesztin nép barátai.
Még így is, a Közel-Kelet több millió munkásembere, fiatalok, szegények, és elnyomottak, támogatják a palesztin testvéreiket, szimpatizálnak velük. Csak a népírtásért felelősök – az imperialisták, a cionisták, és az ő cinkos közel-keleti rezsimeik – hatalmának megdöntése hozhatja el Palesztina valódi szabadságát és a vérfürdő végét.