Egy olvasókalauzt adunk közre a „Baloldaliság”-hoz, mely segíthet az elvtársainknak elemezni a kulcs eszméket, melyeket Vlagyimir Lenin ebben a marxizmus klasszikusában tárgyal.
[Ez az iromány egy fordítás. Az eredeti Internacionálénk brit szekciójának weboldalán olvasható.]
Lenin 1920-ban, az Orosz polgárháború közepette, a Bolsevikok hatalma alatt írta a „Baloldaliság” – a kommunizmus gyermekbetegsége című könyvét mint egy elméleti fellebbezés a kommunistáknak nemzetközileg. Az Orosz forradalom rájuk támaszkodott, hogy átvehessék és megtarthassák a hatalmat.
Leninnek nem csak az elmélet terén voltak páratlan képességei, de mivel ő maga vezette az orosz munkásosztályt hatalomra, egyedi tapasztalatai voltak, melyekből az ebben a műben leírt leckéit vonhatta le.
Az élet–halál harc, a polgárháború, és barbarizmus kontextusában érthető, hogy Lenin igényt látott az ún. „baloldali” kommunisták szilárd és makacs elveinek elvetésére. Helyette elméleti szilárdságot, de taktikai rugalmasságot hirdetett a vele és az orosz néppel szembenálló brutális valósággal való megküzdéshez.
I. fejezet: Milyen értelemben beszélhetünk az Orosz forradalom nemzetközi jelentőségéről?
Az első fejezetben Lenin felhívja a figyelmet arra, hogy milyen hatása lehet az 1917-es Októberi forradalomnak a világproletariátusra.
Kijelenti, hogy a munkásosztály hatalomátvétele a történelemben először felfedte a világ dolgozóinak a küzdelmük jövőjét, és hogy a bolsevizmusnak döntő szerepe van ezen jövőnek elérésében.
Egy 1902-es jóslatot idéz Karl Kautsky-tól, egy német marxista történésztől, aki a bolsevikok ellen megfogalmazott kritikáiban menseviknek mutatkozott a döntő órában. Kautsky elismeri Oroszországot mint a marxizmus fejlődésben lévő központja és a „forradalmi energia forrása”, azt jósolva, hogy a jövőben megtörténhet egy oroszországi forradalom, utat mutatva Nyugat-Európának.
Ahogy a könyvben máshol is, Lenin itt is megvédi a bolsevikokat a kritikusaiktól, felfedve azoknak hipokrita vonásait és ellentmondásait.
II. fejezet: A Bolsevikok sikerének egyik alapvető feltétele
A második fejezetben Lenin megmagyarázza egy bolsevik szervezet szükségességét; elemzi annak kifejlődését Oroszországban.
Lenin kifejti, hogy szükség van egy fegyelmezett vezetőségre és a bolsevik elméletre, mert alapvetően szükség van a proletárdiktatúrára. Lenin tömören és érthetően megmagyarázza, hogy az ilyen „élet-halál harcban” ezek nélkül a proletárforradalmat nem lehet bebiztosítani a kapitalista reakció ellen.
Kérdések:
- Miért a proletárdiktatúra szükséges [a proletariátus és a parasztság diktatúrája helyett]?
- Miért szükséges a bolsevik centralizáció a proletariátus hatalmon maradásához?
- Miért és miképpen tudtak a bolsevikok kifejlődni Oroszországban?
III. fejezet: A bolsevizmus történetének fő szakaszai
A harmadik fejezet egy rövid áttekintése az oroszországi politikai fejlődés különböző szakaszainak, melyek az 1917-es Októberi forradalomhoz vezettek. Lenin röviden kielemzi, hogy ezen események kontextusában hogyan tudtak hatalomra kerülni a bolsevikok és később a kapitalizmus megdöntésére vezetni a proletariátust.
Kérdések:
- Hogyan fejlődött ki Oroszországban a bolsevizmus politikai irányzata?
- Milyen hatást gyakorolt az 1905-ös orosz forradalom (és annak bukása) a tömegek és a forradalmi pártok tapasztalatára?
- Milyen hatást gyakorolt az Első világháború a tömegek és a forradalmi pártok tapasztalatára?
- Hogyan helyezték előtérbe a Februári forradalom és az azt követő események a bolsevikokat?
IV. fejezet: A munkásmozgalom milyen belső ellenségei ellen folytatott harcban nőtt fel, erősödött és edződött meg a bolsevizmus?
Ebben a fejezetben, miután leszögezte a proletárdiktatúra szükségességét, Lenin megkezdi polémiáját a „baloldali” kommunizmus különböző irányzataival – melyek ellehetetlenítik ezen szükséglet kielégítését.
Ez a rész kifejezetten „a harc legális és illegális, parlamenti és parlamenten kívüli” formái ötvözésének és a rugalmas taktikának fontosságára fókuszál. Elutasítja az anarchisták és az ún. „baloldali” kommunisták álláspontját, miszerint makacsul elutasítják a taktika adaptációját a konkrét valósághoz, mindezt az absztrakt „elveik” alapján.
Lenin nyíltan beszél a szakadások és kizárások szükségességéről a munkáspártokban, mivel ezek a párt elméleti szintjét növelik, és fenntartják mint a küzdelem hatásos formája.
Kérdések:
- Miért volt a Duma bojkottja egy hatásos álláspont 1905-ben, de nem 1908–1914-ben?
- Mi Lenin álláspontja a „kompromisszumok” kérdésén
- a Breszt-litovszki békét, és
- a forradalmi vezetőség általános álláspontját illetően? (Ez a kérdés a 8. fejezetben részletesebben lesz tárgyalva)
V. fejezet: „Baloldali” kommunizmus Németországban. A vezetők, a párt, a tömeg
Lenin megvetette a Német Kommunista Párt összezavarodot fennakadását „a párt diktatúrája” és „a proletár osztály diktatúrája” elkülönítésén. Amellett érvel, hogy a politikai harc mindig csak általánosítása lesz a teljes osztályharcnak, és hogy a pártok alakulása a történelmi szükségességek okozata. A központban mindig a párt osztályjellege és a helyes elmélet fenntartásának kell lennie.
A fejezet utóbbi része annak a feladatnak a méretét írja le, mellyel a forradalmaknak elkerülhetetlenül szembe kell nézniük, és azt, hogy szükségszerű egy párt a munkáshatalom fenntartására az ipar és a kormány felett, a burzsoázia ellen, legyen bel- vagy külföldi.
Lenin kifejti, hogy a forradalmi Oroszország csak egy átmeneti állapot a kapitalizmusból a kommunizmus alsóbb szintjébe (szocializmusba), melyben a burzsoázia és annak tendenciái nincsenek teljesen feloldva a kommunista termelésbe és kultúrába.
Kérdések:
- Mi a Német Kommunista Párt álláspontja a szakszervezetek, „munkásszervezetek”, és parlamentek kérdésén?
- Mit jelent a munkásarisztokrácia?
- Mi a párt szerepe a kapitalizmusból szocializmusra való áttérésben
- általánosságban?
- kisüzemi termelőket illetően?
VI. fejezet: Kell-e dolgozniok a forradalmároknak a reakciós szakszervezetekben?
Lenin kiemeli, hogy az orosz munkások hosszú küzdelmük és a tömegszervezetek megalapításában vállalt közeli szerepük miatt jól tudják, hogy szükségük van erős és döntésképes vezetésre, nem úgy, mint a német „elvi ellenzék” és a „baloldali” kommunisták. Ellenzi az „ultrabaloldal” tendenciáját önmagának elkülönítésére a tömegektől „gyerekesen »baloldali« jelszavakkal” és a tömegszervezetek elutasításával (pl. szakszervezetek).
Kérdések:
- Milyen a munkások pártja és a szakszervezetek kapcsolata?
- A német „baloldali kommunisták” a reakciós szakszervezetek elhagyását és a munkásszövetkezetek megalapítását követelik. Miért ellenzi ezt Lenin?
- Miért ellenzi Lenin azt a politikát, miszerint csak azokkal a tömegekkel kell szerveződni, akik „elismerik a szovjetrendszert és a proletárdiktatúrát”
VII. fejezet: Részt kell-e vennünk a polgári parlamentekben?
Lenin ismételten szétszedi először a német, aztán a holland „baloldaliak” érveit, kik ellenzik a burzsoá parlamentekben való részvételt. Kiemeli, hogy az ultrabaloldaliak álláspontjai olyan helytelen állításokra épülnek, mint a német kommunistáké, miszerint „a parlamenti küzdelem minden formája elavulttá vált” Lenin megcáfolja ezeket a hamis állításokat, és kifejti, hogy miért lehet a burzsoá parlamentekben való részvétel teljesen szükségszerű.
Lenin azt is kiemeli, hogy a „baloldali” kommunisták a mindenféle parlamentben való részvétel elutasításával azt mutatják, hogy nem tanultak az orosz elvtársaik tapasztalataiból. Amellett érvel, hogy ezzel teljesen szembennek egy kommunista internacionálé megalapításának lényegével.
Kérdések:
- Mik a fő ellentmondások, melyeket lenin kiemel a német „baloldaliak” ellenérveiben a parlamentekben való részvételre?
- Mit ért Lenin azalatt, hogy „számunkra idejétmúlt”, és „a népek számára idejétmúlt”?
- Hogyan vezethet a parlamentekben való részvétel azok feloszlatásához?
- Miért érvel Lenin amellett, hogy Nyugat-Európában sokkal nehezebb szakítani a parlamenti politikával, mint az Oroszországban volt?
- Ez miért jelenti azt, hogy a kommunistáknak még fontosabb részt venni bennük?
VIII. fejezet: Semmiféle kompromisszumot?
Ebben a fejezetben Lenin arra utasítja az olvasót, hogy ismerje fel a proletárforradalom törékenységét a kapitalista ellenforradalommal szemben.. Leírja a proletárdiktatúra vezetői felkészültségének fontosságát az osztályellenség gyengepontjaihoz való igazodásra; ezen ellenségek ebből kifolyólag felkészültek arra, hogy megtegyenek bármit az ő osztályellenségeik, a proletariátus elpusztítására. Lenin ebből az álláspontból érvel amellett, hogy a kompromisszumokat fel kell mérni esetről esetre, a küzdelem javára.
„A mi elméletünk nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala”
Lenin kifejti, hogy a német kommunisták, akik bármiféle koalíciót elutasítanak a baloldali szociáldemokratákkal, ezzel hibát követnek el, mivel az ilyen „kompromisszumok” szükséges lépések a proletariátus és a fél-proletárok – azok, akik változatosak a politikai irányzataikban és előítéleteikben – osztálytudatának felemelésében.
Kérdések:
- Hogyan különbözteti meg Lenin az „objektív tényezők” által kikényszerített és az opportunizmuson alapuló kompromisszumokat?
- Miért gyengébb a proletariátus mint a burzsoázia, még a hatalomra kerülése után is?
- Miért mondja Lenin, hogy a Versailles-i békeszerződéshez való viszonyukat a németországi szovjetmozgalom helyzetére kell alapozni?
IX. fejezet: A „baloldali” kommunizmus Angliában
Lenin a Brit Szocialista Munkásszövetség vezetője, Sylvia Pankhurst egy cikkét elemzi. Pankhurst és a pártja ellenzik a Munkáspárttal való együttműködést és a parlamentarizmusban való akármilyen nemű részvételt, ezt pedig arra alapozzák, hogy „a Kommunista Pártnak nem szabad kompromisszumokat kötnie […] Doktrínáját tisztán, a reformizmustól való függetlenségét szeplőtelenül kell megőriznie; hivatása az, hogy az élen haladjon, megállás nélkül, ne térjen le az útról, hogy egyenes úton haladjon a kommunista forradalom felé” Mindeközben tisztában vannak azzal, hogy a munkások nagyrésze a Munkáspártot támogatja.
Lenin dicséri Pankhurst forradalmi szellemiségét, de ellenkező taktikai álláspontot foglal hozzá képest. Amellett érvel, hogy mivel a Munkáspárt reformista vezetőinek olyan jelentős támogatásuk van, a kommunistáknak a Munkáspárton belül kell dolgozniuk annak érdekében, hogy fejlesszék a munkások osztálytudatát a reformista vezetők csődjének demonstrálásával.
Amellett érvel, hogy a kommunistáknak koalíciót kell ajánlaniuk a munkáspártok mindegyikének, főleg a Munkáspárt számára a liberálisok és konzervatívok megdöntéséért. Ezzel bizonyíthatnák a kommunisták, hogy nem szektariánusok, és népszerűsíthetnék minden munkás egységét a burzsoá pártokkal szemben. Ez a szükséges első lépések között van a munkásosztály öntudata irányába.
Kérdések:
- Mi gátolta legjobban a Kommunista Párt megalakulását Nagy-Brittaniában?
- Mik Lenin fő ellentétei Sylvia Pankhursttal?
- Mit mond Lenin, hogyan közelítsék meg a brit kommunisták egy esetleges blokk/koalíció alapítását a Munkáspárttal?
- Mi lenne a történelmi szerepe a kommunisták és a Munkáspárt Hendersonjai és Snowdenjei között alapított blokknak?
X. fejezet: Néhány következtetés
Kérdések:
- Mit mond Lenin, mi az első és második történelmi cél a proletár élcsapatot illetően?
- Mit mond Lenin, mi az a 3 feltétel, aminek jelen kell lennie a forradalom előtt?
- Milyen mondanivalója van Leninnek a küzdelem különböző formáiról?
- Milyen mondanivalója van Leninnek a küzdelem illegális formáinak használatáról?
- Mit mond Lenin, milyen hatása volt az Orosz forradalomnak a világ burzsoáziáján?
Kiegészítés
A mű kiegészítése ugyanannyira fontos, mint az azt megelőző következtetéses fejezet. Lenin itt közelebbről vizsgál néhány kulcsfontosságú leckét, melyeket a németországi és olaszországi küzdelmekből tanultunk. Továbbá a legjobb összegzését adja ezen mű fontosságáról, valamint a „baloldali” doktrínérség ellen folytatott harc fontosságáról.