Május 12-én, kicsit több mint egy hónappal miután Trump hatalmas vámokat rendelt ki Kínára április 2-án, tűzszünetet hirdettek az Amerikai-kínai vámháborúban. A vámok — melyek gyakorlatilag azt jelentették, hogy a két ország gazdasága egymástól el lett zárva — 90 napig szüneteltetve lettek.
Miért mondták vissza őket ilyen hirtelen? Trump bandája szerint a tárgyalások kifejezetten barátságosak és jó hangvételűek voltak. De miben is egyeztek meg? Mi volt, ami változott, és azt jelentette, hogy a vámokat szüneteltetni kell? Úgy látszik az egyetlen konszenzus a tárgyalások folytatása volt.
Szóval Trump a valaha látott leglátványosabb vámháborút azért indította, hogy rábírja Kínát a tárgyalások megkezdésére — amire Kína mindig is nyitott. A sokkolóan magas vámok ellenére Kína nem adott semmilyen engedményt. Úgy tűnhet, visszatértünk az első lépéshez.
De a valóságban nem tértünk vissza az első lépéshez, mert ez a rövid csetepaté felfedett pár dolgot. Felfedte, hogy Kína — majdnem az összes többi országgal ellentétben — készen állt visszaütni és keményen beszélni. Ezért látszólagosan jutalmazva is lett.
Trump egy rendkívül ambiciózus és agresszív vámháborút indított Kína és a világ ellen, még mielőtt bárki megpróbált volna tárgyalni, és vissza is lépett, anélkül hogy nyert volna akármit is Kínától, aki a főellenség volt. Ezzel mindenkinek megmutatta Amerika gyengepontjait még a tárgyalások előtt. A tanulság az, hogy Amerika gazdasága akármilyen vámháborúban nagyot szenvedne, és hogy az adminisztráció fél a következményektől.
Ez nagyon fontos, mivel Trump majdnem minden esetben csupán szüneteltette a vámokat 90 napig. Ez hatalmas nyomás alá helyezi az adminisztrációját, hogy számtalan kereskedelmi megállapodást hozzon nagyon kevés időn belül. A kereskedelmi megállapodások általában nagyon összetettek, és nagyon nehéz, hogy mindkét fél beleegyezzen, mivel minden országnak megvannak a saját érdekei, mint például az autóipar, mezőgazdaság, stb., melyeket figyelembe kell venni, és minden országnak megvannak a saját stratégiai érdekei, melyeket meg a.
A hatalmas vámokkal való fenyegetéssel, aztán kihátrálással olyanná válik Trump, mint a juhpásztor gyermeke Aesopus fabulájában, aki gyakran kiáltott “tolvaj”-t. Trump fenyegetőzése egyre nehezebben komolyan vehető, főleg miután Kína megmutatta, hogy rá is lehet őt kényszeríteni a kihátrálásra.
A Reuters ezt írja:
„Japán vezető kereskedelmi tárgyalója, Ryosei Akazawa azt mondta kedden, hogy Tokió álláspontja nem változott az amerikai vámok levételének követelését illetően a kereskedelmi tárgyalásokon.
»Tokió nem fog kereskedelmi megállapodás kicsikarására sietni, ha ezzel az ország érdekeit bántja«, mondta.
»A fordulat az amerikai vámokban, beleértve a kölcsönös vámokat, az autóiparra, acélra, és alumíniumra kivetett vámokat nincsen érdekünkben. Nem változott az álláspontunk abban, hogy egy újratervezést akarunk, azaz a vámok eltörlését«, mondta Akazawa egy sajtókonferencián.”
Japán egy közeli szövetségese Amerikának, és állítólag már „a sor elején állt” egy megegyezésre várva, melyet minél hamarabb véglegesíteni akart. Most Japán láthatólag már nem sieti annyira el a dolgot, és határozottan védi a követelményeit. Megtanulták, hogy Trumpnak sokkal nagyobb szüksége van a megállapodásra, mint nekik.
A Bloomberg éppen ezt az érvet hozza fel: „Kína ellenkező hozzáállása az Amerikával a vámtűzszünetről folytatott tárgyalásokhoz meggyőzött néhány országot arról, hogy nekik is keményebb álláspontot kell foglalni a saját kereskedelmi tárgyalásaikon a Trump adminisztrációval… Sok ország, amikor ránéz a Genfi tárgyalások eredményeire, azt fogja lekövetkeztetni, hogy Trumpnak elfogytak a lapjai, és ezt csak most veszi észre.”
Érdekes módon, Trump adminisztrációja egy pár napja rövid időre bejelentett egy 50 százalékos vámot az EU importokra, mondván, hogy az EU alig tudja vonszolni magát a tárgyalásokon. De egy pár napon belül ez a vám — mint az összes többi — szüneteltetve lett. Úgy látszik, hogy a szünet oka egyszerűen az, hogy Trump „egy nagyon jó telefonhívást” bonyolított le az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel. Az EU-tól látszolagosan semmi engedmény nem lett nyerve.
Ahogy a Bloomberg is kijelentette, Kína megadta Trump blöffét és bekeményített a többi ország megkönnyebbülésére. De itt még nincs vége! Kína egy percig sem vesztegette az idejét, egyből kihasználta a kereskedelmi, diplomáciai, és politikai lehetőségeket, melyek megnyíltak. Trump vámháborúja lehetőséget adott Hszi Csin-Pingnek, hogy úgy pózoljon, mintha racionális lenne, a stabilitás és a fair play ideálja mélyen instabil időkben.
Az Amerika-szponzorált „globalizáció” eposza vége van, ez nyilvánvaló. De a világkereskedelem nem fog eltűnni, vagy visszatérni a 35 évvel ezelőtti állapotába. Trump képtelensége a saját vámjainak megemésztésére pontosan ennek lehetetlenségét bizonyítja. A világ ehhez túlságosan egybe van fűződve gazdaságilag, az országok kölcsönösen függenek egymástól.
Tehát a legtöbb ország arra fog jutni, hogy a legjobb döntés a tétek emelése, és az Amerikától való részleges eltávolodás. A vállalatok világszerte már rájöttek erre — diverzifikálniuk kell, mivel az amerikai piac már nem garantált.
Trumpot — amellett, hogy a saját hibájából több tucat megállapodást kell kötnie csupán 90 nap alatt — belügyekben is meg van kötve a keze. A kormánya hatalmas mennyiségű adósságot halmozott fel, mely állapot fenntarthatósága csakis azon múlik, hogy még mindig a dollár a világ tartalékvalutája. Nem csak az jelent veszélyt erre a tényre, hogy a vámháború elijesztett minden befektetőt is lecsapolta a bizalmat a dollárban, hanem az is, hogy a Kongresszus most írta alá a „nagy, gyönyörű törvényjavaslat”-ot, melyben adókedvezmények és különböző kiadási kötelezések állnak, megnövelve a kormány adósságát további $5,200,000,000,000-ral! Nem csoda, hogy a dollár egyre romlik, és Amerikának hirtelen drágábbá vált a kölcsönök felvétele.
Kína — attól függetlenül, hogy az erősebb fél a konfliktusban — saját problémák tömkelegével találja szemben magát. Még mindig nagyban függ Amerika gazdaságától, nem csak piaci szempontból, hanem bizonyos kulcsfontosságú technológiák és vegyületek beszállítása terén is. A világ többi országa ellen indított varázslatos offenzívája teljesen függ az amerikai piachoz való hozzáférésétől. Ha ezt elveszíti, az exportjait más országok felé kell irányítania, pokolt szabadítva ezekre az országokra gazdaságaik elárasztása révén olcsó kínai termékekkel.
Trump aberrált viselkedése ebben a vámháborúban egyértelműen kifejezi a világkapitalizmus válságát. A torta egyre kisebb lesz, és mindenki a saját szeletének méretét akarja megtartani, mások kárára. Az egész rendszer zsákutcában van.
Tisztább nem is lehetne: a kapitalizmus nem ajánl mást, csak a gazdasági válságot, és még több háborút — valódi és kereskedelmi értelemben is.
