El Liszickij ikonikus polgárháborús posztere, az A vörös ékkel zúzd szét a fehéreket talán az egész Orosz forradalom legelterjedtebb művészi alkotása. Befolyása ma is széleskörűen felismerhető. Ebben a cikkben Nelson Wan és James Kilby felfedi, hogy a Vörös ék hogyan jött létre, hogyan örökíti meg a forradalom lényegét, és hogy hogyan lehet a propaganda egyszerre művészet is.
[Ez a cikk egy fordítás. Az eredetit Nelson Wan és James Kilby írta, megjelent az In Defence of Marxism – a Forradalmi Kommunista Internacionálé negyedéves elméleti magazinjának – 47-es számában. A források az eredeti cikk alatt találhatók.]
„Ott, Moszkvában, 1918-ban villant meg a szemem előtt a rövidzárlat, ami kettőre osztotta a világot. Ez az egy csapás a »jelent«, mint egy éket a tegnap és a holnap közé verte. A erőfeszítéseimet most arra fordítom, hogy ezt az éket még mélyebbre verjem. Az embernek vagy ide, vagy oda kell tartoznia – nincs középút.” – El Liszickij, 1918
Az 1917-es Orosz forradalom a művészi és alkotói géniusz egy olyan hullámát indította, mely a társadalomra komoly hatással volt. Oroszország tömegeinek életében először megnyílt az ajtó a művészet és a kultúra felé. Mindeközben az orosz művészek és értelmiségiek legjobbjai a forradalom eszméihez igazodtak.
Ezen művészek közül az egyik legnagyobb a virtuózus Lazar Markovics Liszickij, közismert nevén El Liszickij volt. El Liszickij többek közt fotós, tervező, tipográfus, és építész volt. El Liszickij forradalmasította majdnem az összes területet, amiben dolgozott, és az Októberi forradalom után szívben és lélekben kommunistának vallotta magát.
Bár a többi területen is alapvető hozzájárulásokat tett, a legismertebb műve mégis az A vörös ékkel zúzd szét a fehéreket [továbbiakban A vörös ék vagy Vörös ék, szerk.] című polgárháborús posztere, amit a Bolsevik küzdelem segítésére alkotott a fehér seregek reakciója elleni harcban.
Intenzív küzdelem
A Vörös ék egy ragyogó ábrázolása a forradalom egyik legintenzívebb fázisának: A polgárháborúé.
Ezen harc folyamán az emberek a legmagasabb fokon elkülönülnek. Nem kerülgetheti az ember a forró kását, fel kell tennie magának a kérdést: „melyik oldalon állsz?”
Pontosan itt találta magát az Orosz forradalom 1919 végén, valószínűleg amikor El Liszickij produkálta a Vörös éket.
Ezen harc folyamán a társadalom – és a világ is – két szembenálló táborra oszlott: A vörösökre és fehérekre. Hiába hivatkozunk rá úgy, hogy „polgárháború”, valójában mégis nemzetközi háború volt, mely sok területen ívelt át, és melyben sok más nemzet is részt vett.
Egy ponton az egykori Orosz Birodalom kispolgári pártjai vagy szakadtak, vagy felsorakoztak a fehérek mögött. A parasztság is megoszlott: a szegények és a középrétegbeliek – akiknek kedvező volt a Bolsevikok földpolitikája – készen álltak megvédeni a forradalmat, és a gazdag parasztok – azaz kulákok – ellenségesen néztek arra.
A Vörös ék grafikus úton írja le ezt a folyamatot, mint egy harc két oldal között nemzetközileg: világos és sötét. Nincs középút.
Egy küzdelmet látunk, amiben a forradalom – amelyet baloldalon a világosság képvisel – legyőzi az ellenforradalmat – melyet jobboldalon a sötétség jelent. A vörös ék tisztán kommunikálja, ahogy forradalom nyílhegye – a Vörös hadsereg a Bolsevikok irányítása alatt –, szétzúzza a reakciós fehér hadseregeket.
Mint az sok más forradalmi művésszel is megesett, voltak próbálkozások a burzsoázia részéről, hogy elválasszák El Liszickij műveit a forradalmi gondolataitól, de ez lehetetlen. Ahogy Trockij mondta: „a művész nem egy üres gép”, hanem egy élő ember saját gondolkodásmóddal, amit az őt körülvevő társadalom alakít.
A Vörös ék képei azt sugallják, hogy El Liszickij nem csupán egy „barátságos potyautas” volt, aki kintről figyelte a forradalmat, hanem elismerése volt iránta és értékelte a forradalmi folyamatot, és teljességben azt, amit képviselt.
Evidens, hogy El Liszickij bentről – mint kommunista – értelmezte a forradalmat. A szabad szemnek a forradalom kaotikus és alaktalan. Egy kispolgár szemszögéből nincs értelem vagy tudományos racionalitás a forradalom mögött. De El Liszickij nem a káoszt ábrázolja. A Vörös ék világosságot, a tett és cél egységét, a következetességet, és magát az osztályharcot fejezi ki – mindezt matematikai pontossággal. Trockij úgy ír a marxizmusról, hogy az „a forradalom algebrája”, ami egy illő leírása a Vörös ék üzenetének.
Éket verni
Mint műalkotás, a Vörös ék kifejezetten absztrakt, és az egyszerű alakok mégis a jelentés mély tisztaságát adják. Néhány kisebb három- és négyszög kivételével a kompozíció teljes mértékben kétdimenziós alakzatokból áll, és így is lendület és mozgás van kifejezve.
Az ék formája éles és erős. Minden erejét egy pontba irányítva, áthágja a tehetetlen fehér kört. A kisebb vörös ékeknek lendületük van, hogy berobbanjanak a képbe és szétzúzzák a kisebb szürke négyszögeket. A szöveg ehhez a mozgáshoz igazodik. És amíg a Vörös hadsereg kisebb csoportosulásai úgy vannak ábrázolva, mint rendezett négyszögek sorozata, a Fehérek erősítése rendetlenségben, ahogy szembenéznek a Vörösökkel.
A színek és absztrakt alakok használata a forradalom és ellenforradalom erejeinek ábrázolására nem céloz arra, hogy bármilyen nemű nacionalizmus is jelen lenne a harcban.
Csak a modern társadalom két döntő osztálya közt van harc – ezek a nemzetközi munkásosztály és a kapitalisták.
A Vörös ék egyik legesélyesebb inspirációja Nyikolaj Kolli emlékműve volt a Vörös hadseregnek, mely 1918-ban épült Krasznov tábornok vereségének megünneplésére a megkísérelt hadseregi puccsban 1917 novemberén.
Kolli emlékműve – mely egyszerűen A vörös ék névre hallgatott – állt egy vörös háromszögből, vízszintesen egy fehér négyszögű tömbbe állítva. Egy messziről látható repedés kígyózik a háromszög csúcsából lefelé, suggalván, hogy a vörös ék ereje sikeresen megtörte a fehér objektum szilárdságát.
Ezen vörös ék absztrakt metaforája arra hivatott, hogy a Vörös hadsereg győzelmét jelentse a Fehér ellenforradalommal szemben. Az emlékműnek sikerült átadnia egy narratívát, amelyet az Orosz társadalom egésze meg tudott érteni. Hasonló volt a helyzet El Liszickij Kolli emlékművének átalakításával, A Vörös ékkel.
Maga a vörös ék egy illő metafora a forradalom élcsapatára. Egy szinten képviseli a Vörösek haderejét – éles és csúcsos, hogy áthágja a Fehérek védelmét és túlereje legyen felettük. Egy másik szinten képviseli a forradalom programját – a kapitalisták és földesurak kifosztását, a munkáshatalmat, a földet a parasztoknak!-ot.
A bolsevikok készségesen használták programjukat arra, hogy éket verjenek az ellenforradalom hadaiba, elválasztva a hadsereg tetejét a kapitalistáktól és földesuraktól, kiket szolgáltak, és a besoroltaktól, akiket politikailag megnyert a forradalom oldala.
Valóban, a 21 külföldi intervenciós haderőből – melyeket a forradalom szétzúzására küldtek – majdnem mindet vissza kellett hívni disszertációk után, lázadások veszélye miatt.
Tehét a vörös ék sikeres a Fehérek legyőzésében belülről, amit El Liszickij poszere kiemelkedően átad.
Október hatása
A Vörös ék azért is emlékezetes, mert felfedi az Októberi forradalom hatását a művészekre és darabjaikra.
A népek fellépése a történelem színpadára egy hatalmas, addig elfolytott akaratot engedett szabadon a kultúra világának meghódítására. A küzdelem a társadalom átalakítására egy szellemi fellendülés érzetét keltette, ami persze a kor művészetére is hatással volt.
A forradalom művészek széles rétegét bevonzotta, akik bekapcsolódtak a kor új szellemiségébe. A múlt régi tradícióit és rutinjait kidobták az ablakon új eszmék és technikák javára.
A Vörös ék láthatóan a szuprematista iskolának produktuma, melynek El Liszickij barátja és mentora, Kazimir Malevics tört utat 1915-ben. Malevics alkotta a világ első absztrakt festményeinek részét. Elutasította a természetes formák utánzását, és absztrakt geometrikus kompozíciók létrehozását követelte, méghozzá korlátozott színösszetételben, demonstrálva a „tiszta érzelmek felsőbbrendűségét a képzőművészetben”
Malevics helyesen kiemelte, hogy az olyan művészet, ami csupán hithű alakját produkálja az anyagi tárgyaknak, önmagában nem jó művészet. Az érzelmek – amiket a mű kivált az emberekben – számítanak a legjobban.
Bár ez minden bizonnyal magában foglal egy alapvető igazságot, Malevics – mint filozófiai idealista – eltúlozta a „nem objektív” érzelmek és érzések világát, mint előbbvaló a materiális világnál. A „szuprematizmus” filozófiája tehát miszticizmus köpönyegébe volt burkolva.
Malevics egyik leghíresebb műve, melyben az absztrakciót a legextrémebb formáig vitte, a festménye volt egy fekete négyzetről (a „tiszta érzelem” ábrázolására) fehér alapon, amit 1915-ben festett. Innentől a geometriai alakok komplexebb elrendezéseire lépett, mint a Szuprematista Kompozícióban (Kék négyszög a vörös nyaláb fölött), festve 1916-ban.
Malevics Fekete négyzete – és más munkái – megnyitották az ajtót egy igazi forradalomnak a művészetben, mely az absztrakciókra támaszkodott, mint mód az érzelmek előhozatalára. Ezen korszak legjobb darabjai ebből a trendből emelkedtek fel.
Malevics 1917 után teljesen felkarolta a forradalmat, és tagja lett a Narkompros Művészeteinek Kollégiumának (Oktatásügyi Népbizottság). Elnézve attól, hogy filozófiailag ellenkezett a marxizmussal, bíztatták, hogy tanári szerepet vállaljon számos nagybecsben tartott művészeti iskolán, és sok lehetőség illette a művészetének kiállítására. Ez egy testamentum a művészi önkifejezés szabadságának kultúrájához, ami a bolsevik uralom korai éveit jellemezte, mielőtt kifojtotta azt a sztálinista bürokrácia felemelkedése.
1919 októberén El Liszickij meggyőzte Malevicset, hogy tartson vele a tanításban a vicebszki Művészetek Népiskoláján, Fehéroroszországban. El Liszickij nem csak grafikát, nyomtatást, és építészetet tanított, hanem az egész nyarat Vicebszkben töltötte, propagandaplakátokat dizájnolva és alkotva.
Malevics Vicebszkben konvertálta El Liszickijt a szuprematista stílusára. El Liszickij nem sokkal később megalkotta a Vörös éket, 1919 végén vagy 1920 elején.
Hiába a hatalmas hozzájárulásai a kortárs művészethez, Malevicsről El Liszickij úgy vélekedett, hogy „rabja egy világnak, melyben nincsenek valós tárgyak” Így tehát El Liszickijre maradt a felelősség, hogy praktikusabban használja Malevics szuprematista eszméit, mint például a Vörös ékben és más művekben.
A Vörös ék egy tömeggyártott poszter volt, ellenben egy festménnyel vagy szoborral. Átfolyt a tipográfia, grafika, és poszterezés területeire. És Malevics próbálkozásaival ellentétben a „tiszta érzelem” (ami valójában soha nem létezhet) átadására, ez a mű szándékosan egy konkrét érzelmet akart kifejteni: a forradalmi optimizmust, és a munkásosztály és szegények határozottságát a világ átalakításáért folytatott harcban.
Agit-prop
Nem véletlen, hogy El Liszickij poszternek készítette a Vörös éket, és nem szokásosan vászonra, vagy mint szobor. El Liszickij szerint a tipografikus dizájn gyökeres változáson ment keresztül az Orosz forradalmat követően:
„A széles tömegek, a félig-tanult tömegek váltak a közönséggé. […] A tradicionális könyv lapjaira lett tépve, százszorosára nagyítva, intenzíven színezve, és az utcára hozva, mint poszter.”
Egy robbanásszerű növekedés volt az utcai művészetben az Októberi forradalmat követően, melyben a poszterek jelentős szerepet játszottak. Mikhail Guerman művészettörténész szerint:
„A poszter ingert adott gondolkodni, felháborodást fejezett ki, lelkesedésben forrongott, nevetést provokált, azonnali választ adott eseményekre, és híreket közvetített késlekedés nélkül. Éjszaka a posztereket megrajzolták, másnap reggel fel lettek ragasztva. Bár a papírokat úgy tervezték, hogy azok csak egy napig fognak tartani, a művészettörténelemben mégis évekig éltek. Nemcsak nagy események szemtanúiként maradtak fenn, hanem a nagyságuk és szilárd tökéletességük miatt is.”
Ilyen volt a lelkülete az Agitprop művészetnek, melyet El Liszickij és más avant-garde művészek produkáltak ebben az időszakban.
A Vörös ék létrehozatala után El Liszickij és Malevics részalapítoivá váltak az UNOVIS-nak (Az Új Művészet Kitevői), mely szuprematista művészek egy kollektívája volt. Ahelyett, hogy galériáknak vagy magánszemélyeknek alkottak volna, középületek falait és beltereit dekorálták szuprematista dizájnokkal és poszterekkel. A szándékuk a szuprematizmus elterjesztése volt a világforradalom vizuális nyelveként.
Lehet-e a propaganda jó művészet?
Még valami, ami említésre méltó El Liszickij Vörös ékéről, az az, hogy propagandaposzterként csinálta, és ez a tény nem vesz el művészi értékéből.
A legnagyobb művészet az, mely a legnagyobb kérdésekkel foglalkozik: az élettel és halállal, mely milliók életét mozgatja meg. Ennek a művészetnek mondanivalója van a világról, melyben élünk, mely érzelmeket kavar és tettre mozgósít.
Tehát a legnagyobb műveknek a jelentős része politikai, mivel az élet körülményeiről, harcairól, és az elnyomottak törekvéseiről beszél. De a politika magában nem tesz egy művet naggyá. Bár a művészek vitathatatlanul átadhatnak egy politikai üzenetet a műveikben, ennek az üzenetnek a darabból természetesen kell következnie, nem szabad erőltetni.
Általánosságban a propaganda ritkán számít nagy művészetnek, ha egyáltalán művészetnek számít. Ez azért van, mert a propaganda nagyrészt olyan üzenet átadására van használva, mely teljesen kívül áll a műformától, amit használ. A művészi elem másodlagos, csak egy trójai faló a politikai üzenet megértetésére.
De amíg El Liszickij Vörös éke tagadhatatlanul egy propagandamű, a művészi és politikai céljai harmonikus együttállnak. A műben jelenlévő propaganda nem sekély demagógia, hanem az Orosz forradalom és annak minden céljának oldódott esszenciája.
A Vörös ék – amennyire egy művésztől kitelik – egyértelmű abban, hogy kifejezi a társadalom megváltoztatásáért vívott forradalmi küzdelmet. Van benne egy bizonyos örökérvényűség: akármilyen osztálytársadalomban meg lehet érteni, amiben a forradalmi osztály a jövőjéért harcol, és így egyszerre az emberiség jövőjéért is.
Így ez a darab egyből megérinti a kizsákmányoltakat és elnyomottak, mivel kötődik a törekvésükhöz az elnyomók hatalmának megdöntésére és a társadalom átalakításának megkezdésére. Az égető haragből indul ki, melyet milliók éreznek az életkörülményeikkel kapcsolatban, és a gyűlöletből az uralkodók felé. Azt mutatja, hogy ha szervezettek vagyunk, vissza tudunk támadni – és nyerni is. Valódi inspiráció.
Fordítottan, ez a kép félelmet idéz elő az uralkodók szívében, akik rettegnek egy tömegmozgalomtól, mely megfosztja őket hatalmuktól.
A Vörös éknek természete, hogy felkavarja az emberek érzelmeit, akárhol legyenek. Ez teszi igazán nagy művé.
Tettre ösztönzés
El Liszickij nem tartotta a Vörös ék propagandisztikus elemeit kényszerített kompromisszumnak. Ha még akárki nem lenne meggyőződve El Liszickij nézeteiről, csak a személyes vallomásait kell megnéznie, melyeket az életrajzában adtak közre:
„Minden mű, amit megalkottam, hívogatás volt, nem arra hogy nézegesse az ember, hanem hogy biztatásnak vegye a tettre, hogy arra ösztönözze az érzelmeinket, hogy az osztálytalan társadalom megalkotásának vonalát kövesse.”
Bár néhány kisburzsoá nyárspolgár – aki csak önmagát és a saját szűk érdekeit látja – mérgelődhet azon, hogy valaki politikai okból alkot, El Liszickij számára nem volt ellentmondás, így fáradhatatlanul a forradalomra és egy új társadalom építésére szentelte művészetét.
Még napjainkban is emberek millióit inspirálja világszerte a Vörös ék. Emlékeztet minket arra, hogy valóban lehetséges az elnyomottnak és kizsákmányoltnak saját kezébe venni a gyeplőt, és legyőzni a reakció erejét. A tűrhetetlen káosz és szenvedés világában ez egy szimbólum a jobb világ lehetőségére.